Teljesítménytúra – 2021. október

Októberi emléktúra

Kedves Túrázók, Cserkésztestvérek!

A pomázi 937. Szent Tarzicius Cserkészcsapat hagyományaihoz híven idén ősszel is megrendezi emlék- és teljesítménytúráját. Egy év kihagyás után örömmel hirdetjük meg a túránkat, az emléktúra mindenki számára nyitott, a cél épülete viszont (A 484/2020. (XI. 10.) Korm. rend. 3. 6/C § (3) pontja szerint) 18 éven felülieknek csak védettségi igazolvánnyal látogatható.

Facebook esemény: ITT

Időpont: Október 16. szombat

Rajt: H5 HÉV, Pannóniatelep HÉV állomás

Cél: Pomáz, Katolikus Plébánia, Nagyterem Templom tér 1/a (térkép)

Regisztráció: (október 13. 23:59-ig!): Jelentkezés

Mindenkit kérünk, hogy csak akkor jelentkezzen előre, ha biztosan jön, mert mi ezen adatok alapján már előre vásárolunk. Fontos tudnunk, hogy nagyjából hány főre számítsunk. ” A cserkész takarékos.”

GPX fájlok: ITT

Nevezési díj: Október 13-ig előjelenkezőknek 700 Ft, egyéb esetben 1000 Ft

A célban a szokásos finomságok, emléklap és kitűző várja a túrázókat.

Kérünk titeket, hogy hozzatok magatokkal POHARAT, hogy minél kevesebb műanyag pohárral kelljen terhelni a környezetet.

Térkép (Pilis- és Visegrádi-hegység) és fejlámpa a hosszabb távokon ajánlott!

Távok

Októberi Emléktúra S (12,3 km / 270 m)
Pannóniatelep, HÉV állomás – Szentendre –  Kő-hegy –  János-forrás – Pomáz
Rajt: 8.00 – 9.00
Szintidő: 7 óra

Októberi Emléktúra M (27,8 km / 787 m)
Pannóniatelep, HÉV állomás  –  Kő-hegy  –  Lajos-forrás  –  Dömör-kapu  –  Sikáros  –  Lom-Hegyi-Nyereg  –  Tölgyikrek  –  Nagy-Csikóvár  –  Kis-Csikóvár  –  Gyopár-forrás  –  Pomáz

Rajt: 7.30 – 8.30
Szintidő: 9 óra

Októberi Emléktúra L (38,6 km / 1044 m)
Pannóniatelep, HÉV állomás  –  Szentendre, korzó  –  Vörös-kő  –  Pap-Rét  –  Pilisszentlászló  –  Király-kút  –  Lom-Hegyi-Nyereg  –  Tölgyikrek  –  Nagy-Csikóvár  –  Kis-Csikóvár  –  Gyopár-forrás  –  Pomáz
Rajt: 7.30 – 8.00
Szintidő: 11 óra

Októberi Emléktúra XL (55,5 km / 1354 m)
Pannóniatelep, HÉV állomás  –  Szentendre, korzó  –  Álló-rét  –  Vörös-kő  –  Urak Asztala mellett  –  Visegrád  –  Alpár-forrás  –  Pilisszentlászló  –  Király-Kút  –  Lom-Hegyi-Nyereg  –  Tölgyikrek  –  Nagy-Csikóvár  –  Kis-Csikóvár  –  Gyopár-forrás  –  Pomáz
Rajt: 7.00 – 7.30
Szintidő: 13 óra

Mindenkit szeretettel várunk! Ha bármi kérdésetek van, keressetek minket bátran!

Jó munkát!
A szervezők nevében

Mészáros Fülöp öv.

937. Szent Tarzicius Cscs.

Tel: +36 30 971 5582

E-mail:  fulop207@gmail.com

Korábbi meghirdetések

2021. március / 2020. március / 2019. október / 2019. március / 2018. október / 2018. március2017. október